Készítsd el kedves családod kézszobrát!
Családunk kézszobrának elkészítése egy szuper módja annak, hogy egy örök emléket hozzunk létre. Rengeteg kép, videó van már szeretteinkről , de a kézszobor egy kinesztetikus élményt biztosító emlék a családunk részére. A kézszobor készítése remek emlék, amit meg tudunk fogni, tapintani még ha családtagunk nincs is köztünk, ráadásul annyira részletes, hogy még a bőr redőzete is látható, így idős szüleink keze örökre velünk lehet.
És mindezzel együtt, egy szuper közös programot is kínál a család részére, ráadásul egy szuper családi program maga a kézszobor elkészítése. Az az izgalom, ahogy elkezdjük kicsomagolni, és összerakni a kellékeket az elkészítéséhez. Valaki olvassa a leírást, míg a többiek segítenek az előkészületekben, majd ha mindent összeszedtünk a leírás alapján, el lehet kezdeni a kézszobor elkészítését, ahol közösen 3-4 perc alatt elkészül a színváltós lenyomat, amibe be lehet önteni a gipszet. Majd ha hagyjuk állni egy napot, a száradás után el lehet kezdeni kifaragni a lenyomatból a kézsizbortokat. A kibontás után már csak egy jól látható helyre érdemes elhelyezni, hogy a vendégek is megcsodálják, hiszen egy remek egyedi szobadísz is egyben.
Amit a kézszobron felül kaptok:
•egy szuper családi program
•egy örök emlék
•egy kellemes élmény
•és egy pecsét a család szeretetére
•és egy szuper szobadísz hiszen, mindenki meg fogja csodálni, ezt garantáljuk! 🙂
A szett tartalma:
- Részletes használati utasítás
- Modell gipsz
- Vödör az elkészítéshez
- Gumikesztyű
- Lenyomatkészítő anyag
- Csiszolópapír
A terméket a GLS vagy DPD szállítja 1-3 munkanap alatt.